Racionalitás és szerelem

A szerelem nem jön csak úgy. Néha sokat várat magára, aztán hagyja, hogy az ember belekóstoljon. Aztán hirtelen, mielőtt még a valódi ízét érezhetnénk, odébb is áll. Az ember pedig ottmarad a kérdéssel, hogy most mi is van? Nem érti, mi történik éppen. Hiszen oly sok minden van, amit nem lehet megérteni. Akár magunkra vonatkoztatva, akár másokra. Ilyen helyzetben gyakori, hogy az ember magát hibáztatja, hogy ezt vagy azt nem kellett volna mondania vagy tennie, és ha nem kap választ a kérdéseire, akkor megmaradhat a kétségek között. Az is lehet, hogy nem is tesszük fel azokat a kérdéseket, amelyek ilyenkor százával megfogalmazódnak bennünk. Az is lehet, hogy a válasz sántít, és megérezzük, hogy mellébeszél a másik. Nem minden esetben kapunk tiszta válaszokat, mert a dolgok és az emberek összetettsége miatt néhány dolgot nehéz megfogalmazni és elmondani. Az is előfordulhat, hogy mi magunk sem tudunk vagy tudnánk válaszolni a hozzánk intézett kérdésekre. Végül valószínűleg a saját szerethetőségünket kérdőjelezzük meg. Hajlamosak vagyunk mindent magunkra venni és hibásnak érezhetjük magunkat. Viszont legtöbbször nem ezzel van baj. Igazából semmivel sincsen baj, csak az aktuális körülmények miatt várat magára, hogy ez a csoda megtörténhessen.

Nézzük meg, milyen mélyen húzódó okai lehetnek annak, ha éppen nem az elképzelések szerint történnek a dolgok.

Gyakran ott van az ésszerűség. A racionalitás. Néha ez mindennél fontosabbnak tűnik és végül ennek lesz a legnagyobb ereje. Sokszor nehéz megérteni és feldolgozni is, miért nem lehet csak szeretni? Ha két ember szereti egymást, az magában miért nem elég? Miért fontos annyira, hogy ki mit szól és hogy emiatt vagy amiatt ezt nem lehet? Ki mondja ezt? Miért olyan fontos ez? Miért hagyjuk, hogy a racionális dolgok felülkerekednek a szerelmen és nem engedjük meg, hogy csak úgy megtörténjen és élvezzük ki azt a maga teljességében? Pedig az egész olyan egyszerűnek tűnik, de a valóság azt mutatja, hogy mégsem az.

Nőként ezt az oldalt tudom bemutatni, hogy általában mi zajlik ilyenkor bennünk. Általában bízunk a megérzéseinkben, hiszen ezek biztosan vezetnek az utunkon és annyiszor rájövünk, hogy bizony jól tettük, hogy arra hallgattunk. A szívünk szavára. Ha pedig nem így tettünk, akkor annak következményei akár éveken át is kísérhetnek bennünket, mintegy figyelmeztetve ennek fontosságára. Emellett szeretünk hinni a tündérmesékben, hogy jön a herceg, akinek mi leszünk a legfontosabbak. A filmekben is ez jelenik meg és annyira jó elképzelni, hogy így lesz. Ezért sokszor nem értjük, hogyan lehet a szerelemnél bármi is fontosabb. Pedig a valóság az, hogy az aktuális körülmények, társaság és élethelyzet igenis befolyással van arra, hogy melyik vonzalomból engedik a felek, hogy kibontakozhasson valami több.

A lelki oldalát tekintve mindannyian tele vagyunk emlékekkel, családi mintákkal, hiedelmekkel, amelyek folyamatosan hatással vannak az életünkre. Gyakran ezek nem tudatosan működnek bennünk, hanem csak ösztönösen cselekszünk ezek szerint. Az önismeret az, ami a felszínre tudja hozni ezeket és amikor már tudjuk, hogy léteznek, ez az első lépés annak érdekében, hogy megfigyelhessük mindennek a működését vagy hogy változtathassunk. Ha például elgondolkodunk, hogy a családunkban milyen gyakran ismételt mondatok hangzottak el akár a másik nemmel kapcsolatban, akár a családdal kapcsolatban. Ezek gyerekként belénk ivódtak és ott dolgoznak mélyen bennünk. Mintha a családunkhoz tartozva nem engedhetnénk meg, hogy másként gondoljuk ezt. Pedig ez csakis rajtunk múlik. Nyugodtan átfogalmazhatjuk, ha találunk ilyet és legbelül nem hisszük el annak az igazságát. Innentől kezdve valahányszor eszünkbe jut a régi, helyettesíthetjük az újjal majd. Véleményem szerint a szerető család nem azon múlik, hogy minden tagja pontosan egyformán gondolkodik-e vagy sem. Attól még, hogy más egy gondolkodásmód, nem jelenti azt, hogy rossz. Sem jobb, sem rosszabb, csak más.

A környezet is számít, amiben élünk. Vidéken például sokkal gyakoribb, hogy olyan dolgot is hallhatunk magunkról, amit mi sem tudtunk. Ott bármi történik, nem sokáig marad titokban. Városban, ahol kevésbé jellemző ez, talán szabadabbak lehetünk. De akárhogy is nézzük, számít, hogy hol élünk, ahogy az is, hogy mivel foglalkozunk. Általában fontosnak érezhetjük, hogy a magunkról kialakított képet megőrizzük.

Sarkalatos kérdés az is, hogy ki mit gondol, hogy mit érdemel meg. Van úgy, hogy legeslegbelül azt érezhetjük, hogy nem érdemeljük meg, hogy szeressenek, mert ilyenek vagy olyanok vagyunk. Hiszek abban, hogy senki sem tökéletes, és mégis az a maga módján. Mindannyian követünk el hibákat és megbántunk másokat, néha nem tudatosan, néha pedig szándékosan. Egyszerűen ilyen az emberi természet. Ettől függetlenül mindenki megérdemli, hogy szeressék és elfogadják olyannak, amilyen.

A saját tapasztalataink is sokat számítanak, hiszen azok alapján mindannyian rajzolunk egy képet a szerelemről és a párkapcsolatokról. Mivel korábban azt láttuk és éltük át, azt hisszük valósnak és örök érvényűnek. Az agyunk pedig úgy működik, hogy azt hisszük, hogy ami egyszer megtörtént, az meg fog ismétlődni. De a valóság nem mindig így van. Az élet tele van meglepetésekkel. Néha ezek kellemesek, néha kevésé azok. Úgy gondolom, mindez azért van, hogy kicsit kibillentsem az aktuális helyzetünkből, ha úgy tetszik, akkor a komfortzónánkból. Aki önismerettel foglalkozik, tudhatja, hogy ezek azok az alkalmak, amikor próbára vagyunk téve, merünk-e változtatni és új gondolatmintákat befogadni és tovább vinni. Mindez teljesen természetes. Új dolgokba fogni mindig kicsit félelmetes és izgalmas is. Biztos vagyok abban, hogy mindez, mint minden helyzet az élet során a fejlődésünket szolgálja. Rajtunk múlik, hogy mit és mikor teszünk vagy nem teszünk meg. A nem döntés, a nem választás is választás. Ilyenkor a megszokott, régi minták mellett döntünk.

Mindezek mellett mindenki sajátos és egyedi értékrend szerint él, ami az előzőek mellett még erős befolyással van a cselekedeteinkre. Sokszor csak nem jó helyen és nem jó időben találkozunk valakivel, aki nekünk való lenne. Ezt általában felismerjük, csak a hely és az idő nem megfelelő, vagy csak nem érezzük, hogy készen állunk rá.

Összefoglalva tehát előfordulhat, hogy nem elég az, hogy két ember közt meglegyen a kölcsönös vonzalom, sokkal több kell ahhoz, hogy egy szerelem, párkapcsolat kibontakozhasson. Sok körülménynek egybehangzóan kell működnie ennek érdekében, a résztvevőktől pedig nem kis bátorságot kíván, hogy belevágjanak. Az önismeret és a nyitottság mindenképpen a segítségünkre lehet a háttérben meghúzódó okok megtalálásában, de bárhogy is alakuljanak a dolgok, tegyük félre önmagunk és bárki más hibáztatását. Ha nem az elképzeléseink szerint alakulnak a dolgok, akkor legtöbbször még nem jött el az ideje annak, hogy megtapasztalhassuk ezt a csodálatos érzést. Nehéz elengedni, amihez ragaszkodnánk, de ebben az esetben ez a leginkább szeretetteljes dolog, amit tehetünk. Engedjük el elvárásainkat és ha kell, akkor a másikat is. Amint minden összevág majd, elérkezik annak az ideje, hogy megtapasztalhassuk a viszonzott szerelem érzését.