Önelfogadás, önértékelés

Írtam már az önismeret fontosságáról, de akkor önmagunk elfogadásáról kevesebb szó esett. Ezt a témát szeretném most kicsit jobban körbejárni.

Egyénenként változó, ki hogyan tekint magára. Ez véleményem szerint nem csak a személyiségtől függ, de a pillanatnyi hangulattól és az aktuális állapottól is természetesen. Mindannyian alapvetően más-más világképpel rendelkezünk, aminek következtében másként látunk mindenkit, magunkat is, mint mások. Ehhez még hozzáadódnak az esetleges sérelmeink, tapasztalásaink és az aktuális körülmények is. Azt gondolom, lehetetlenség lenne pontosan ugyanúgy látnunk bármit is, annyira egyediek vagyunk. Minden ember más és más, így az önmagunkhoz fűződő viszony is más-más lehet. Hiszen vannak, akik az első perctől kezdve sosem kételkednek magukban, míg mások egész életükben önbizalom problémákkal küzdenek. Vannak, akiknek sikerül egy-egy helyzet hatására változni ebben, például, ha elérnek valamit, ami büszkeséggel tölti el őket. Életünk során általában változik az önmagunkhoz fűződő viszony is.

Néhányan jók vagyunk abban is, hogy önmagunkat hibáztassuk, néhányunkra ez egyáltalán nem jellemző. Van, aki egyáltalán nem néz magába, vagy csak ritkán, mások pedig hajlamosak arra, hogy szinte mindenért önmagukat hibáztassák, akkor is, ha valójában is csináltak semmi rosszat. Hol van az egészséges határ erre vonatkozóan? Jó-e, ha magunkba nézünk néha? És vajon tudunk-e magunkra és a cselekedeteinkre tárgyilagosan tekinteni?

Én magam jó vagyok önmagam hibáztatásában. Néha alacsony az önértékelésem és számot vetek arról, mi mindent nem csinálok vagy csináltam jól. Hát mit is mondhatnék? Találok ilyet bőven. Természetesen, ha végig gondolom, akkor olyat is találok, amiben úgy érzem, hogy jó vagyok, de mikor melyik oldal kerül előtérbe e kettő közül. Van még ritkán semleges állapotom is, amikor nem gondolkozom azon, mit csinálok jól vagy nem jól, csak teszem a dolgomat és azzal foglalkozom, amit éppen csinálok. Talán ez a legjobb, mert nem hagyom ilyenkor, hogy a gondolataim össze-vissza kavarogjanak és az agyam meggyőzzön arról, hogy valami már megint nem jó. Mert az enyém próbálkozik ilyennel. Persze jó néha, vagy időnként visszatekinteni és elgondolkodni azon, amit tettünk. Akár esti rutinként be is vezethetjük, hogy végiggondoljuk (heti egyszer is elég akár) az elmúlt időszakot. Érdemes összekötni ezt hálaadással is, mert persze minden napban és hétben akad valami olyan, amiért hálát adhatunk, még ha olyan is, amire nem vagyunk annyira büszkék vagy szívesen kihagytuk volna. Tehát meg lehet vizsgálni, van-e olyan, amit másként is tehettünk volna. De nem szabad elfelejteni mindkét oldalunkat megvizsgálni és nyugodtan meg is dicsérhetjük magunkat, ha valami jót tettünk!

A kevesebb önbizalommal rendelkezők számára keserédes lehet mindez és előfordulhat, hogy negatívan látják mindezek hatására magukat. Akinek pedig nagyon sok az önbizalma, az észre sem veszi talán, ha például megbántott valakit. Ez rám is jellemző időnként, mert ráébredtem már párszor, hogy valamit mondtam, és akkor abban a pillanatban nem vettem észre, hogy az rosszul eshet a másiknak. Néha, ahogy kimondom, már tudom, hogy nem kellett volna, de persze akkor már késő. Persze rájöttem, hogy ez az első lépés annak érdekében, hogy javítható legyen mindez. Hiszen, ha egyszer észreveszem, akkor máskor is, talán már egy pillanattal korábban, amikor még megváltoztathatom tudatosan, amit mondani szeretnék. Vagy lehet, nem is mondom ki, ami elsőre eszembe jutott. Úgy látom, hogy ez jó és hosszú távon hasznos, akkor is, ha eleinte azt látjuk csak, hogy már megint ugyanabba a hibába estünk. Ne feledjük, senki sem tökéletes és hibázni nem szégyen. Megvan bennünk a képesség, hogy változtassunk. A cél mindenképpen az egészséges önbizalom kialakítása, olyané, ami épít és racionálisan láttat minket.

Mennyire tudunk eltávolodni és magunkat kívülről látni? Nehéz feladat ez, de kellő önismeret birtokában elsajátítható. Másokat másként látunk, mint magunkat, persze, mert a részleteket akkor nem ismerjük. Sokszor, ami segít, azok a körülöttünk élők. Hiszen viselkedésükkel gyakran tükröt tartanak és bennük könnyen megláthatjuk, milyenek, és mi az, ami bosszant bennük. Általában, ha észreveszünk valami ilyesmit, akkor az nem véletlen és felhívja a figyelmet valamire. Olyasmire, amit érdemes megvizsgálni, mi magunk hogyan vagyunk ugyanazzal a dologgal kapcsolatban. Fontos felismeréseket tehetünk ezáltal. Megláthatjuk, hogy mi is esetleg ugyanúgy teszünk vagy nem teszünk dolgokat, mint ahogy azt másban felismerni véltük. Megváltoztatni ezeket persze nehezebb, mint felismerni. De a felismeréssel kezdődhet el a változás. Vallom, hogy életünk a tanulás útja, mely során nemcsak az iskolai tananyagokat kell elsajátítani, de az élet különböző helyzetei is szolgáltatnak bőven nehézségeket és tanulnivalót számunkra. Ha ezeket megértjük és feldolgozzuk, megtanulhatjuk felismerni a lehetőségeket, tanulságokat, ami a hasznunkra válhat.

Ha azt a feladatot kapnánk és nyugodtan ki is próbálhatjuk most, hogy írjunk magunkról tíz tulajdonságot, ami elsőként eszünkbe jut, sokat elárul arról, hogyan állunk jelenleg önmagunkhoz. Ha visszaolvassuk, láthatjuk, hogy a tulajdonságok nagy része pozitív vagy negatív vagy vegyesen vannak-e azok felsorolva. Ha a negatívok túlsúlya jellemző, akkor írjuk át pozitívokra, hiszen ebben az esetben valószínűleg az önképünk kialakítása során nem az erősségeinkre fókuszálunk. Mindannyian jók vagyunk pár dologban és néhányban kevésbé, senki sem tökéletes, és valahol mégis azok vagyunk. Merjük dicsérni magunkat, elismerni, ha valamit jól csináltunk. Ha pedig valami nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, akkor tudatosítsuk ezt, hogy legközelebb már felismerhessük és másként tegyünk a jövőben majd. 

A lényeg, hogy fogadjuk el, és szeressük magunkat olyannak, ahogy vagyunk. Az erősségeinkkel és a hibáinkkal együtt. Ez a legjobb, amit tehetünk, hiszen mi biztosan megmaradunk magunk mellett életünk végéig, nem mindegy tehát, hogy milyen a saját magunkkal való kapcsolatunk.