Elengedés

Sok mindent cipelünk magunkkal életünk során, ami leragaszt, megakaszt és nem enged minket a jelenben lenni. Lehet ez a múltból származó fájdalom, bűntudat, harag és számos rossz érzés. De lehet a jövőtől való félelem és aggodalom is. Vizsgáljuk meg ezeket kicsit közelebbről most és nézzük meg, hogyan lehet ezektől megszabadulni.

Az élet számos változást, új helyzetet hoz elénk nap, mint nap, aminek nem könnyű megfelelni és megbirkózni némelyikkel. Mégis, ha teljes értékűen a jelenben vagyunk, tehát az itt és most az, ami a leginkább betölti az elménket, akkor tudunk a legkönnyebben szembenézni velük. 

Érdekes módon a múltból hozott öröm és jó érzések sokszor a távolba vesznek és szép emlékként megmaradnak ugyan, de hosszabb távon a negatív élményeink határozzák meg a jelenünket. Ha túl sok terhet viszünk magunkkal a régen elmúlt dolgokból, azt fizikailag is érezni lehet, ami fájdalomként nehezedik a hátunkra például. De más testi tünet és betegség is jelezheti azt, hogy jelen vannak bennünk. Ha az életet úgy nézzük, mint a folyamatos fejlődésünk színtere, akkor azok a részeink, amelyek az elszenvedett fájdalmak és sérelmek miatt a múltban ragadnak, megakasztanak minket, akadályt gördítve a fejlődés útjába. Ezért és a jelen pillanatban való teljes értékű jelenlét érdekében érdemes megszabadulni ezektől a régi érzésektől. Ez nem könnyű, de nem is lehetetlen.

Előfordulhat, hogy nem volt alkalom igazán átélni és kiadni bizonyos érzéseket, és emiatt tartanak még velünk. Például a gyerekek miatt az ember erős kellett, hogy legyen egy bizonyos szituációban. Azóta az élet azonban azóta új mederben megy tovább, és mi visszük tovább a fájdalmat vagy haragot például. Az is lehet, hogy nem tudjuk elfogadni, ami történt vagy nehezünkre esik megbocsátani valakinek. Elengedi a múltbéli fájdalmakat annyi, mint megbarátkozni azzal, hogy azokat nem lehet megváltoztatni. Azt gondolom, hogy amikor küzdünk az elengedéssel, akkor ezt esik nehezünkre elfogadni. Bármi is volt az.

Szakemberek segíthetnek mindezek feldolgozásában, de otthon mi magunk is számos dolgot tehetünk annak érdekében, hogy feldolgozzuk ezeket.

Elsőkörben jó lehet, ha csak hangosan kimondjuk, ami történt és akár azt is, hogy elfogadjuk ezt. Ha harcolunk az elfogadással, az olyan, mintha az árral szemben próbálnánk meg úszni, ami nem sok sikert kínál. Harcolunk valami ellen, ami ellen már nem lehet. De megpróbálhatjuk szívből elfogadni. Az önismeret későbbi fokán akár odáig is eljuthatunk, hogy bármilyen szituációból észre tudjuk venni azt, hogy az mit adott hozzánk, a fejlődésünkhöz, és köszönetet mondhatunk azért, ami történt, vagy ahogyan bántak velünk, akkor is, ha annak idején nem esett jól. Érdekes ez és sok idő kell hozzá, hogy ezt meg tudjuk tenni. Mégis képessé válhatunk arra, hogy a kellemetlen dolgokban is meglássuk azt, amit pozitívumként hozzánk adott. Például nekem az édesapám nem vett részt az életemben és korábban sokszor éreztem azt, milyen jó lenne, ha ott lenne és segítene. Viszont ma nem lennék olyan, aki minden helyzetet megold, ha ő ott lett volna, és megcsinálja helyettem. Nézőpont kérdése, hogyan tekintünk vissza az elmúlt időkre. Minden, amit átélünk a fejlődésünket szolgálja akkor is, ha abban a pillanatban, amikor megtörténik, ezt még nem látjuk. Jó hatású az is, ha felidézzük magunkban azokat az érzéseket, amelyeket lehet, hogy elfojtottunk és megengedjük, hogy a jelen pillanatban átéljük őket és kiengedjük. Például sírással. A sírás megkönnyebbülést hoz, enged felszabadulni és kiadni a bennragadt érzéseket. Ez sosem szégyen. Lehet, hogy közben nagyon mélyen érezzük magunkat, de rövid idő elteltével máris tapasztalhatjuk a jótékony hatást. Felidézni pedig úgy is lehet, ha visszaemlékezünk az adott szituációra és engedjük, hogy megjelenjenek azok az érzések bennünk, amiket akkor is éreztünk. Hagyjuk, hogy a zsigerből jövő harag, fájdalom vagy félelem megjelenjen és éljük át. Ez vezet ahhoz, hogy utána el tudjuk engedni. Kimondhatjuk tehát hangosan, ahogy egy mély lélegzetet követően kifújjuk a levegőt, hogy elengedjük ezt vagy azt az érzést. Rajzolhatunk például tetszőlegesen egy rajzot is, vagy kiszínezhetünk egy képet, ilyenkor célszerű színezés közben az akkor átélt érzelmeket felidézni, amikor pedig készen vagyunk, jelképesen égessük el vagy gyűrjük össze az elkészült alkotást, mintegy megszabadulva az érzelmektől is. Egyszerűnek tűnik, mégis működik és elindíthat valamiféle változást bennünk.

Elhúzúdó harag esetén célszerű megbocsájtani, hiszen a rossz érzés lehet, hogy már csak bennünk él és mi döntjük el, hogy ezt meddig hordozzuk. Itt sem lehet a megtörténteken változtatni. Lehet, hogy a másik nem is szándékosan bántott meg minket, és abban is biztosak lehetünk, hogy akkor abban a pillanatban ő is a legjobb tudása szerint döntött vagy mondta, amit mondott. A személyiség összetett volta miatt a másikat megérteni nagyon nehéz sokszor. Lehet, hogy ő sem volt tisztában magával vagy az érzéseivel az adott pillanatban. Ezt nem tudhatjuk. De számít ez ma már?

Azt tudjuk alakítani, ami most van. Azokon a kapcsolatokon tudunk dolgozni, amiben most élünk. Amit a jelenben el tudunk és érdemes engedni, azok az elvárások és a hibáztatás. Az elvárásokat mind magunkkal szemben, mind másokkal szemben érdemes normális szinten tartani, vagy megpróbálni azok nélkül élni. Ez azt jelenti, hogy jó, ha tisztában vagyunk magunkkal és másokkal, és azzal is, hogy mindannyian egy-egy külön személyiség vagyunk és ennek fényében tekinteni az elvárásainkra. Aki teljesen más, mint mi vagyunk, attól nem várhatjuk el ugyanazt, mint amit például mi megtennénk. A hibáztatás szintén olyan, amitől érdemes megszabadulni, mert elvonja a figyelmet a jelentől. Értve szintén önmagunkra és másokra is. Könnyű másokat hibáztatni, de ezzel sokszor a felelősséget hárítjuk át csupán. Van olyan, amikor mi követtünk el hibát és van olyan is, hogy a másik. Mindenki más, és mindenki a maga módján úgy tökéletes, ahogy van. Ha ismerünk másokat, tudnunk kell, hogy mi az, amit elvárhatunk tőle és mi az, amit nem és így felesleges olyan követelményeket támasztani felé, aminek tudjuk, hogy nem fog megfelelni. Ezzel csupán magunknak okozunk csalódást. Magunkkal szemben kicsit más a helyzet, de tudhatjuk, hogy mi is néha hibázunk, mint mindenki, így magunktól sem várhatjuk el, hogy mindig, minden helyzetben megfelelően viselkedünk vagy tudunk helyt állni. Itt is elmondható, hogy ha felismerjük azt, mit kellett volna másként, azzal már nyerünk és nem is kell, hogy mindig tökéletesek legyünk.

A jövő felé tekintve tele lehetünk aggodalommal és félelemmel, hogy ez vagy az hogyan fog megvalósulni és történni majd. A jó hír az, hogy még ha száz variációt fel is sorolunk, mint lehetséges változatot, az élet képes ezektől eltérő megoldást szolgáltatni bármire. Tehát, még ha pontos tervekkel is rendelkezünk, nem tudhatjuk mi történik majd. A félelmek skálája nagyon széles lehet, beleértve az ismert és ismeretleneket is. Ismert, amikor konkrétan tudjuk, hogy mi okozza. Ismeretlen, amikor nehéz pontosan megmondani, hogy mitől félünk, csak tudjuk, hogy így van. Ilyen például a sötétségtől való félelem. A sötét szobában ugyanaz van, mint a világosban lévőben, akár oda képzelhetjük azt, amitől félünk. De mitől is? Vagy milyen helyzetektől is? Érdemes lehet a félelem okát azonosítani és visszafejteni az eredeti okra, hogy meg tudjuk szüntetni. Azt is érdemes végig gondolni, hogy a félelem valós-e, vagy csak bennünk született meg valami rossz élmény hatására esetleg. Itt is elmondható, hogy érdemes elengedni azokat a félelmeket, amelyek arra vonatkoznak, amire nincsen hatásunk. Ezzel gondolatokat, energiát adunk csupán olyan dolgoknak, amiknek felesleges. Ehelyett ezt az időt kellemes gondolatokkal, olvasással is tölthetnénk például. Vannak örökölt félelmeink is, amelyeket tudat alatt hozunk magunkkal. Ezektől nehezebb, de nem lehetetlen megszabadulni. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy amennyiben tudatosítunk egy félelmet, akkor már átkerül a tudatos részünkbe és így már könnyebben lehet dolgozni vele. Hatással tudunk lenni minden gondolatra, ami felmerül bennünk, képesek vagyunk rá. Amint felmerül ez az érzés, akkor rajtunk is múlik, hogyan állunk hozzá. Természetesen vannak olyan szituációk, amikor lehet félni és az jogos is, hiszen például katasztrófa esetén ez ösztönöz cselekvésre és túlélésre. Fogadjuk el tehát a félelmeket, de ássunk a mélyükre és amitől lehet, szabaduljunk meg!

A jövőre vonatkozó aggodalmaink tehát sokszor megalapozatlanok, mert a megannyi tényező befolyásoló hatása miatt képtelenség mindenre számítani, ami csak lehetséges. Néha jobb, ha elengedjük a variációk gyártását és a tőlünk telhető dolgokat megtéve bízunk a felső irányításban és segítségben, hiszen belül tudhatjuk, hogy a dolgok majd a mi érdekünkben fognak alakulni. Nem feltétlenül a kedvünk szerint, de a fejlődést szolgálva. Annyi minden van tehát, amit elengedhetünk annak érdekében, hogy a jelenben tudjunk lenni, hogy minél nagyszerűbben és teljességében meg tudjuk élni azt. Tegyünk egy próbát ezzel, mit veszíthetünk?